Bátorítás - Hogyan válhat bátorító emberré?
A bátorítás és motiválás fontossága.

Az ember alapjában véve, egy meglehetősen bizonytalan lény. A legapróbb dolgoktól kezdve a legnagyobbig szinte minden el tudja bizonytalanítani. Éppen ezért állandóan szüksége van megerősítésre, szüksége van arra, hogy bátorítsák. Tudnia kel, hogy a személye elfogadott, és amit tesz, az hasznos és jó.

Az emberek többségének rossz önképe van. Sokkal kevesebbet gondolnak magukról, mint amik valójában, mert sem a szüleik, sem a tanáraik, sem a főnökeik, sem a barátaik, sem a környezetük nem elégítették meg az egyik alapvető lelki szükségüket, a fontosság utáni vágyukat.

A gyerekek már nagyon korán felismerik azt, hogy van, ami fontos, és van, ami kevésbé fontos. A fontosságot úgy mérik, hogy ha valami, vagy valaki fontos, akkor arra időt és figyelmet szánnak az emberek. Annyi időt szán valaki egy bizonyos dologra, vagy személyre, amennyire fontos az a számára. Abban az esetben, ha valaki fontos Önnek, akkor nagyon sok időt akar vele tölteni, de ha nem fontos, akkor éppen csak annyi időt szán rá, amennyit nagyon muszáj. (De igen, ez igaz)

Minden ember egyik nélkülözhetetlen lelki szüksége, hogy a léte és tevékenysége fontos legyen valaki számára. Amíg ezt nem érzi, addig nincs meg a megfelelő motivációja arra, hogy bármit is tegyen, ami több annál, minthogy csak leéli az életét.

Minden ember valamilyen szinten hatással van a környezetére. Ez vagy pozitív, vagy negatív hatás, azaz vagy előremozdító, vagy visszatartó erőként van jelen a környezete életében. A barátai, rokonai, szűkebb ismeretségi körében a legtöbb embernek tekintélye van. Ez többnyire abból fakad, hogy az ismerősök rokonok, barátok, stb. közel engedik egymást magukhoz, bizalmat és ezzel tekintélyt adva a másiknak. A tekintély miatt aztán a szavainknak komoly súlya van. Nagy erővel tud hatni, ezért fontos, hogy a beszédünk szeretetteljes és építő legyen.

Van egy régi jó tanács: "Beszédetek legyen kegyelmes és sóval fűszerezett". Ami annyit tesz, hogy a szavaink legyenek megbocsátóak, szeretetteljesek. A sóval fűszerezett azt jelenti, hogy valamit megfűszerezni, az elveszített sós ízét visszaadni.

Képzelje el, milyen lehet az, az étel, amiben nincs semmiféle fűszer, még só sem; mennyire íztelen tud az ilyen lenni. Az a beszéd is íztelen, amelyikben nincs meg az a fűszer, ami nem más, mint a szeretet, kedvesség, dicséret. Vagyis ne vágja a másik fejéhez a gyengeségeit, ne kárhoztassa, ha hibát követ el, és ne kritizálja őt.
Tartsuk mindig szem előtt, hogy a kritika rombol, mert az a személy hiányosságaira mutat rá, ami azt erősíti benne: "nem vagy elég jó ahhoz, hogy elfogadjalak".

Gondoljon csak bele, milyen üzenete van annak, ha embertársának azt mondja, hogy ezt meg ezt jól csináltad, de egyébként egy hülye vagy. Persze tudom, hogy nem ilyen durván mondják ki, de bármilyen kritikát mond, az lényegében mindig azt sugallja, hogy a másik fél elégtelen, azaz elfogadhatatlan. Persze megdicsérheti mondjuk a barátját, mielőtt megkritizálná, amivel csak azt éri el, hogy az illető úgy érzi majd: "lehet, hogy van bennem valami jó is, de összességében egy elfogadhatatlan senki vagyok". Ítéljék meg önök, hogy ez építő e vagy sem. Biztos vagyok abban, hogy helyesen látják, ez nem épít, nem motivál, ez inkább rombol.

Amikor valakinek a hiányosságait erősítik, az többnyire két ellenhatást válthat ki belőle.

• Az egyik, hogy fellázad, és pont az ellenkezőjét teszi annak, amit mondanak neki.
• A másik, hogy kénytelen egy védekező állásba helyezkedni, mert ezt személyes támadásként éli meg; és az ember természetes reakciója, hogy támadás esetén védekezik.

Az egyén ilyenkor falakat húz maga köré, és olyannak kezdi magát mutatni, amilyennek a környezete szeretné látni. Legalábbis ő azt hiszi, hogy ilyennek akarják látni, és elfogadni. Így akarja megvédeni a valódi énjét. Ez elindít egy olyan folyamatot, aminek a vége akár komoly személyiség torzuláshoz is vezethet. Az egyén egy idő után már nem tud különbséget tenni a valódi énje és az a személy közt, amit a képzelete szült. A kapcsolatokat tekintve, erről azért fontos tudni, mert ilyen esetben nem lehet az illető valódi énjéhez szólni, csak a falakat, a felszínt lehet megérinteni, ami azt eredményezi, hogy egy örökös meg nem értés lesz két ember között. Ezt úgy képzeljék el, mint egy vöröshagymát. A hagymát rétegek borítják, és amíg ezeket a rétegeket nem hámozzuk le, addig nem férhetünk hozzá a hagyma belsejéhez.

A védekezésbe szorult embernél ugyanígy van: amíg az általa emelt falakat nem bontjuk le, addig nem juthatunk közel a valódi énjéhez, és így nem beszélhetünk valódi kapcsolatról sem.

Jó bátorítóként mindig a másik ember értékeit és félelmeit kell megcélozni. Az értékeket erősíteni kell, a félelmeket pedig gyengíteni. Ez az életben úgy működik, hogy az értékek erősítésével arányban csökkennek a félelmek. Azaz ha az Ön beszéde bátorító, szeretetteljes, építő, tehát sóval fűszerezett, az embertársainak visszaadhatja az elveszített önbizalmát, fontosság érzetét, kiszakíthatja őket a megszokottságból, az apátiából, egyszóval: életet adhat nekik.

Ami bátorít:

A személyes fontosság: Ha azt kommunikáljuk a környezetünk minden tagja felé, hogy fontosak, akkor ezzel bátorítva érzik magukat. Ami egyben egy jó motivációt is ad. Amint azt már említettem, a bizonytalanság többnyire abból fakad, hogy az emberek nem érzik magukat elég értékesnek, és így fontosnak sem. Mindig a személyre kell koncentrálni, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy "ügy" fontosabbá váljon, mint bármelyik személy a környezetünkben. Soha nem szabad a személyt feláldozni az "ügy oltárán"! Az egyén azért fontos, mert ember és nem azért, mert értéknövelő képessége van. Az emberek általában nagyra értékelik, ha emberszámba veszik őket és erősítik bennük azt, hogy fontosak.

Személyes elfogadottság: azaz olyannak fogadni el a másikat, amilyen, és nem valamilyen feltételhez kötni az elfogadását. A rossz kapcsolatok egyik oka pont az, hogy feltételhez kötik az egyén elfogadását. Gyakran olyan elvárásokat támasztanak az emberek egymással szemben, aminek képtelenek megfelelni. Az elvárásokkal azt kommunikálják a másik felé, hogy "van egy feltétel, aminek teljesítése után tudlak csak elfogadni". Pedig az emberek feltétel nélküli elfogadottságra vágynak. Mivel az elfogadás utáni vágy alapszükséglet, ezért az egyén mindent elkövet annak érdekében, hogy megfeleljen. Ez egy olyan teher a vállán, ami nem, hogy ösztönözné, de egyenesen összenyomja. Önnek, mint bátorító személynek, külön kell tudni választania a személyt minden egyébtől. A személyt a "teljesítményétől" függetlenül, feltétel nélkül kell tisztelnie és elfogadnia. Lényeges, hogy a fontosságát és az elfogadottságát mindig (akár tudatosan is) kommunikáljuk a másik ember felé.

A személy tisztelete: függetlenül attól, hogy mekkora az értéktermelő képessége. Sajnos olyan korban élünk, ahol az ember értéke egyenlő az általa hozott nyereséggel. A személyes értéke az egyénnek az, amit elért, amije van. Ha gazdag és nagymenő, akkor értékes és tiszteletre méltó. Ha szegény és nincs semmije, akkor nem ér semmit. Ez a szemlélet nagyon káros, mert ezzel nem az embert tisztelik, hanem a létrehozott produktumot. Pedig az ember az, aki tiszteletet érdemel, függetlenül attól, hogy mije van, vagy nincs.

Mások tisztelete két dolog miatt fontos:

1/. A tisztelet nem más, mint az értéket nézni, keresni a másik emberben. Amikor ezt teszi, látni fogja mennyi értékes ember veszi körül. Az emberi agy úgy működik, hogy a benne lévő uralkodó gondolatnak megfelelően adja ki az utasításokat a cselekvésre. Érthetőbben fogalmazva, azt találja meg, amit keresésre belé tápláltak. Ha az van beletáplálva, hogy a másik ember értékeit keresse, akkor azt találja meg, ha a másik hibáit kell keresnie, akkor pedig azt. Ha az Ön környezetében csupa tehetségtelen, lusta, buta ember van, akkor érdemes lenne megvizsgálnia, hogyan gondolkodik az embertársairól. Lehetséges, ha Ön megváltoztatná a gondolkodását az emberekről, sok tehetséges, szorgalmas, értelmes ember venné Önt körül. Tehát, ha tiszteli az embertársait, akkor a saját életét is megkönnyíti, mert nem kell sajnálnia magát, amiért csupa elégtelen ember veszi körül.

2/. Azáltal, hogy másokat tisztel, Önt is tisztelni fogják. Gondoljon csak bele! Minden ember számára fontos, hogy tiszteljék, kiváltképp, ha pozitív hatást akar gyakorolni a környezetére. Hogyan lehet súlya annak amit mond, ha nem tisztelik? Biztos vagyok abban, hogy tudja a választ. SEHOGY!

Az emberekbe vetett hit és bizalom: ami nem más, mint pozitív elvárás. Ön hisz az emberekben hiszi, hogy értékkel bírnak. Bízik bennük, hogy nehéz helyzetben is számíthat majd rájuk. Bízik a hozzáállásukban, a szakértelmükben, a tisztességükben és a személyükben. Amikor ezt az üzenetet kommunikálja az emberek felé, a bennük lévő - de általuk még nem felismert - képességeik a felszínre tudnak jutni, valamint ők is bízni kezdenek Önben. A kölcsönös bizalom az alapja minden jól működő kapcsolatnak. Amikor az egyik fél bízik a másikban, akkor félelem nélkül tud megtenni dolgokat, tudván, hogy a másik az ő érdekeit képviseli és semmi olyat nem kér tőle, ami kárára válhatna.

Dicséret: A legtöbb ember elköveti azt a hibát, hogy mindig kritizál, de soha nem dicsér. Az a tapasztalatunk, hogy az emberek egyrészt nem tartják fontos dolognak megdicsérni a másikat, másrészt szeretnek dolgokat úgy feltüntetni, hogy csak ők tudnak mindent és minden eredmény csak az ő érdemük. Mondjuk ki nyíltan, az emberek többsége féltékeny a másikra, és ezért nem dicsérik egymást. Nem engedik át a dicsőséget a másiknak, meg akarják azt tartani maguknak. Pedig a dicséret a leghatékonyabb eszköze a bátorításnak. Amint azt már oly sokszor elmondtunk, az ember egyik alapvető szüksége a fontosság érzet, amit a dicsérettel lehet leginkább erősíteni a másik emberben. Ezért bátran dicsérje meg az embertársait négyszemközt és nyilvánosan egyaránt, mert ezzel sokkal többet nyerhet, mint azzal, ha megtartaná magának a "dicsőséget". A dícséret talán a bátorítás és motiválás leghatékonyabb eszköze.

A kommunikált szeretet: vagyis úgy szeretni az embereket, hogy ezt tudják és érezzék is. A szeretet a legnagyobb emberi szükséglet. Szeretet nélkül az emberi faj egész egyszerűen kihalna. De napjainkban nem divat a szeretet. Olyan érzelgős akárminek tartják. Gyenge dolog valakinek azt mondani "szeretlek". Valahogy nem hangzik jól, és nem is állja meg a helyét ebben a kegyetlen, kemény világban. Sokkal "macsósabb" dolog jól odamondani, jól megmondani, milyen szerencsétlen és tehetségtelen valaki; jól a fejéhez vágni a másiknak a hibáit. És mindezt a segíteni akarás zászlaja alatt és a másik ember bizalmából fakadó tekintéllyel tenni. Persze annak érdekében, hogy a másik megjavuljon és kijavíthassa azt a számtalan sok hibáját. Vajon mi ennek az eredménye?

Láthatjuk mindnyájan: rengeteg sérült, elbátortalanodott, csalódott ember. Ha körülnéznek szerte a világban, ezt láthatják. Az emberek elvesztették a hitüket, csalódottak és alulmotiváltak. A szeretet nem aláz meg senkit, a szeretet nem rója fel a másik hibáit, a szeretet bátorít, motivál, erőt és életet ad. A szeretet hihetetlenül nagy erőket tud felszabadítani, és ezeket az erőket Ön az élete minden területén hasznosíthatja, mert a szeretet mindenhová elhatol.

Mivel az életünk színtere a kapcsolatokban van, ezért elengedhetetlen, hogy olyan kapcsolataink legyenek, ahol az élet örömteli. Ezt úgy érhetjük el, hogy az embertársainkat bátorítjuk, építjük, és ezáltal fontosságérzetet tulajdonítunk nekik. A fontosság utáni szükségüket emberileg ugyan nem lehet teljesen megelégíteni, de azzal, hogy emberszámba vesszük őket mindenképp olyan helyzetet teremtünk, ahol a másik ember jól érzi magát. Ahhoz, hogy a bátorító magatartás részévé váljon az életünknek, gondolkodásbeli változásra van szükségünk. Ezt a változást hivatott elősegíteni a "Vissza a Valósághoz" című, öt kazettából álló gondolkodásmód fejlesztő előadásunk. Amennyiben többet szeretne tudni erről a programról, feltétlenül nézze meg az alábbi írásunkat: Gondolkodásmód fejlesztés és sikerlélektan - mindennek a kulcsa

Tisztelettel:

Duló Attila
info@megoldasok.hu