| A kapcsolat feltételei
Szükségünk
van tartós, minőségi kapcsolatokra. Igen ám, csakhogy a XXI-ik
század szellemisége, nem kedvez a tartós, jó kapcsolatoknak. Az
a kor, amiben élünk elveszítette az értékrendjét. Ma már, az
embereknek nincs egy abszolút mindenek
felett álló mércéje, amihez igazodni tudnának. Lelki szükségeik
megelégítetlenek, és így egy belső ürességgel élik az életüket.
Az egész korszak kétségbeesetten keres valamilyen megoldást arra,
hogy ne kelljen az embereknek értelmetlenül, egy hatalmas űrrel
a szívükben élni. Emiatt újabb és újabb társadalmi divatmodelleket
gyárt, aminek az elveit tekinti elfogadhatónak és követendőnek.
A jelenlegi divatszellem a teljesítményt és az "instant" örömöket
tekinti irányadó elveknek. Egy úgy nevezett instant világban
élünk, ahol azonnal kell sikereket elérni, azonnal akarunk örömökhöz
jutni, azonnal kell nagy eredményeket felmutatni. Aztán annak
alapján
értékelik az embert, hogy mennyire tudott megfelelni az aktuális
divat diktálta elvárásoknak. Elveszett az ember értéke,
helyette az általa termelt haszon lett értékes. Egy ilyen
társadalmi modellbe nem nagyon fér bele a tartós, minőségi kapcsolat
fogalma. Ez a modell inkább a kölcsönösen kizsákmányoló kapcsolati
rendszert favorizálja.
| Korunkban, az emberi kapcsolatok kizsákmányolók
és kizsákmányoltak viszonyává vált. A szomorú az egészben
az, hogy amíg valaki az egyik kapcsolatban kizsákmányoló lehet,
addig, egy másik kapcsolatban őt zsákmányolják ki. Így az emberek,
a kapcsolataikon keresztül, teljesen kiszipolyozzák egymást,
aminek az a következménye, hogy a kapcsolataiknak többnyire
vesztesei vannak. |
A jó kapcsolat alapja az ember
Ahhoz, hogy elkerülhessük az ilyenfajta kapcsolatokat,
és helyettük minőségi, tartós kapcsolatokat létesíthessünk, vissza
kell térnünk azokhoz az értékékhez, amiket az elmúlt évtizedekben,
évszázadokban elvetettünk és új fogalmakra cseréltünk.
Újra fel kell fedeznünk az embert, minden értékével együtt.
A személyes érdekek helyett, magára a személyre kell helyezni a
hangsúlyt.
A klasszikus logikai gondolkodás elvetésével együtt,
az ember elvetette azokat az értékeket is, amik alapján a múltban
éltek és viszonyultak egymáshoz az emberek. Ahogy kikerült az ember
gondolkodásából egy-két érték (tisztelet, szeretet) vagy néhány
fogalom (igazság, erkölcs) olyan kétségbeesett helyzetbe került,
ahonnan nincs kiútja. Szeretne valami alapján élni, szeretne
valamihez viszonyítani, de mind azt, ami valódi iránymutató mérce
lehetne számára, eldobta az ember. A "Vissza
a Valósághoz" című gondolkodásmód fejlesztő előadásunk
segít felismerni azokat a gondolkodásbeli "vírusokat"
amik évszázadok alatt beépültek az ember gondolkodásába, és segít
megtalálni azokat a kapaszkodókat, amik segítségével, minőségibb
kapcsolatai - és ezen keresztül - minőségibb élete lehet bárkinek.
Ha többet szeretne tudni
a programunkról, kattintson ide!
Tartós, jó kapcsolat csak úgy alakítható ki, ha
mindenki az embert látja a másik félben, és azt tiszteli benne.
Az ember a teremtés remekműve, és önmagában ezért méltó
tiszteletre. Ez az, az értékrend, ami soha nem mehet ki
a divatból. Lehet bármilyen társadalmi divatirányzat, a másik ember
tisztelete mindig fundamentális része lesz a kapcsolatoknak.
A kapcsolat anatómiája
Pillantsunk
bele, milyen elemekből épül fel egy
tartós, jó kapcsolat. A példa kedvéért tekintsünk úgy egy kapcsolatra,
mint egy épülő
házra. Ahogy a házat, úgy a kapcsolatokat is fel kell építeni.
Az nem nagyon képzelhető el, hogy megismerünk valakit, és abban
a pillanatban
van vele egy tartós, jó kapcsolatunk. Egy tartós, mindkét fél számára
előnyös, kapcsolat türelmes "munka" eredménye. Tom Marshall
állítása szerint, minden kapcsolatnak, függetlenül attól, hogy
milyen
jellegű, négy alkotó eleme van: Tisztelet - ez az alap.
Mivel az alap nem látszik, ezért nem is sokat törődnek vele. Pedig,
ha homokra épített ház, könnyen megrogyhat, összedőlhet. Nagyon
fontos, hogy szilárd alapokra, kősziklára építkezzünk, mert akkor
a ház ellenáll minden nehézségnek.
A tisztelet az, amikor a másik ember értékeit nézzük, és csak arra
fókuszálunk. Amikor megadjuk valakinek a tiszteletet, akkor elismerjük
méltóságát és értékes voltát. Ha ezt tesszük, látni fogjuk mennyire
gazdagok vagyunk, hogy milyen sok értékes ember vesz körül minket.
Ön is csak akkor érezheti magát értékesnek, ha megkapja a tiszteletet
másoktól. Tiszteletre méltó lesz azáltal, hogy másokat tisztel.
Ez tehát az alap, amire fel kell építeni a kapcsolatot.
Bizalom - legyen ez az
ablak. Az ablak a világosságot és az átláthatóságot biztosítja,
nélküle a ház sötét és félelmetes lesz, ezért nagyon fontos eleme
a háznak. A bizalmat úgy lehet kiérdemelni, ha teljes integritásban
élünk. Ha a gondolataink megegyeznek a szavainkkal, és a szavaink
a tetteinkkel. Van egy mondás: "Olyan hangosan beszél az, amit
csinálsz, hogy nem hallom tőle azt, amit mondasz." Vagyis,
ha olyan életet élünk, ami másokban bizalmat ébreszt, ha világosságot
árasztóak, átlátszóak és megbízhatóak vagyunk, ha mi is tudunk másokban
bízni, akkor bízni fognak bennünk az emberek.
A bizalom egyfajta kockázattal jár, mert sebezhetővé tesz, bizonyos
módon kiszolgáltatott helyzetet teremt. Amikor megbízunk valakiben,
akkor ezzel területeket engedünk ki a kezünkből, és a másik személy
fennhatósága alá helyezzük azokat. Ezeknek a "területeknek"
a sorsa aztán már a másik személytől függ, de befolyásolja a mi
életünket is.
A bizalom egy végletes állapot, mert vagy megbízható valaki, vagy
nem. Olyan nincs, hogy kicsit megbízható ember. Éppen ezért, akár
csak az ablaküveg a háznak, a kapcsolatnak a bizalom a legtörékenyebb
része.
Szeretet - ez a tető,
ami betakarja a házat és védelmet ad. A szeretet nem tesz rosszat
a másikkal. Ha szereti az embertársait, nem akar nekik rosszat.
El szeretném mondani, hogy többféle szeretet létezik. Amikor azt
mondjuk, hogy "szeretem a tökfőzeléket", akkor tudjuk,
hogy ez a szeretet nem egyezik meg azzal a szeretettel, amivel a
házastársunkat szeretjük. Képzelje csak el, amint a férj lágyan
megérinti hitvese karját, mélyen a szemébe néz, és azt mondja: "Drágám
annyira szeretlek, mint a tökfőzeléket!" Micsoda megnyilvánulása
ez egy szerelmi vallomásnak! Ne csodálkozzon ez a férj, ha a feleség
válasza az lesz, hogy: "Akkor aludj egy fazék tökfőzelékkel
drágám!"
A szeretet két nagy csoportba osztható:
Az egyik az úgynevezett
emocionális, azaz érzelmi alapokon nyugvó szeretet. Ezzel
a szeretettel szeretjük a házastársainkat, gyermekeinket,
barátainkat, de még a hazánkat is.
A másik a döntésen alapuló
szeretet, amikor egész egyszerűen hozunk egy olyan döntést,
hogy mától kezdve szeretni fogjuk az
embereket.
Ennek a szeretetnek semmi köze az érzelmekhez, és az érzékiséghez.
A szabad akaratunkból eldönthetjük, hogy szeretünk, vagy
sem. Hozhatunk
egy döntést az érzelmeinktől függetlenül, hogy az emberekhez
való hozzáállásunk szeretetteljes lesz. Amikor ezt a döntést
meghozzuk
és következetesen be is tartjuk, azt látjuk majd, hogy egy
idő után az érzelmeink is követni fogják a döntésünket. Így
szerethetjük az ismerőseinket, munkatársainkat, távolabbi rokonainkat,
üzleti
partnereinket és bárki egyebet. Itt meg kell jegyeznem, hogy
az
érzelmi alapokon nyugvó szeretet is döntés eredménye. Mindenképp
el kell döntenünk azt, hogy mi olyan emberek vagyunk, akiknek
a
másokhoz való alaphozzáállása a szeretet.
Megértés, megismerés -
ez gyakorlatilag a ház belakása, amihez idő szükséges. Az egyik
lelki szükségünk az, hogy megértsenek minket. Szükségünk van a figyelemre,
arra, hogy őszintén figyeljenek ránk, és ezáltal megismerjenek minket.
Szeretnénk, ha meglátnák bennünk azt, akik valójában vagyunk, és
ne azt, akinek a másik látni akar. A megismerés csak a megértésen
keresztül képzelhető el. Nem tudjuk a másik igazi énjét megismerni,
ha nem figyelünk rá, és nem törekszünk arra, hogy megértsük őt.
Ahogy a háznak szükséges eleme az alap, az ablak,
a tető, az otthonná válás, egy tartós kapcsolatban is ott kell lennie
mind a négy elemnek. Ha egy vagy több elem hiányzik, nem lehet tökéletes,
de még az is előfordulhat, hogy összeomlik a kapcsolat. A kapcsolat
jellege határozza meg, hogy egyes elemek milyen mértékben legyenek
jelen. Nyílván, egy üzleti kapcsolatban a bizalomnak van a legnagyobb
szerepe és a szeretet másodlagos, de ott kell lennie. Egy szerelmi
kapcsolatban pedig pont a szeretet a legfontosabb elem, de a bizalomra,
tiszteletre, a másik megértésére is nagy szükség van.
Hogyan alakítsunk ki jó kapcsolatokat?
A másokról alkotott véleményünk
Az eddigiek összefoglalása lényegében
választ ad a kérdésre. Ha ön időközben megnézte a weboldalunkat,
akkor tudja, hogy kapcsolataink
milyensége attól függ, hogy miként gondolkodunk. Minden emberhez
a róla kialakított véleményünk alapján viszonyulunk. A véleményünk
meg annak alapján formálódik, ahogy az adott személyről gondolkodunk.
Minden emberről az a véleményünk, ahogy a távollétében gondolunk
rá. Ezért fontos annyira, a helyes gondolkodás elsajátítása.
A "Vissza
a Valósághoz!" című gondolkodásmód fejlesztő program azért
olyan átütőerejű, mert abban képes segíteni, hogy a gondolkodásunk
helyes alapokra helyeződjék.
Amilyenné formáljuk, olyan lesz...
Minden jó kapcsolatnak az az alapja, hogy levesszük
magunkról a szemünket, és a másik emberre helyezzük a fókuszt.
Másokat
fontosabbnak
tartunk magunknál. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz véleménnyel
leszünk magunk iránt, pusztán csak annyit, hogy nem kell önzőmódon
magunkkal foglalkozni. Szeretjük magunkat, mert ez ad lehetőséget
arra, hogy másokat is szeretni tudjunk, de nem helyezzük a
saját érdekeinket a másik érdekei elé.
Amikor jó kapcsolatokról beszélünk, akkor az egyik alapkérdés
az, hogy milyen kapcsolatunk van saját magunkkal? Mennyire
szeretjük magunkat? Mennyire fogadjuk el magunkat? Vagyis,
milyen az önképünk?
A weboldalunkon az önképről is talál cikket.
Tehát a legfontosabb dolog, amit tehetünk annak érdekében,
hogy minőségi kapcsolataink legyenek, az, hogy az embert megillető
módon
gondolkodunk a másik felől. Eldöntjük, hogy tisztelettel és
szeretettel
gondolunk embertársainkra, bízunk bennük, és igyekszünk megérteni
őket.
Ha meghozza ezt a döntést, akkor nagy lépést tett meg abba
az irányba, hogy tartós és jó kapcsolatai legyenek, ami nem
elhanyagolható
szempont
annak a ténynek tükrében, hogy sikereink 85%-a a kapcsolatainkon
múlik.
Mivel az életünk színtere a kapcsolatokban
van, ezért elengedhetetlen, hogy olyan kapcsolataink legyenek, ahol
az élet örömteli. Ezt úgy érhetjük el, hogy az
embertársainkat bátorítjuk, építjük, és ezáltal fontosságérzetet
tulajdonítunk nekik. A fontosság utáni szükségüket emberileg
ugyan nem lehet teljesen megelégíteni, de azzal, hogy emberszámba
vesszük őket mindenképp olyan helyzetet teremtünk, ahol a másik
ember jól érzi magát. Ahhoz, hogy a bátorító magatartás részévé
váljon az életünknek, gondolkodásbeli változásra van szükségünk.
Ezt a változást hivatott elősegíteni a "Vissza
a Valósághoz" című, öt kazettából álló gondolkodásmód
fejlesztő előadásunk. Amennyiben többet szeretne tudni erről a programról,
feltétlenül nézze meg az alábbi írásunkat: Gondolkodásmód
fejlesztés és sikerlélektan - mindennek a kulcsa
Tisztelettel:
Duló Attila
info@megoldasok.hu


|