Gyakran Feltett Kérdések e-mail
 
 
 

Bátorítás és motiválás, avagy tudjuk-e, hogy miért követnek I.
Az emberek nem elképzeléseket, terveket, hanem vezetőket követnek.

Van egy több ezer éves mondás: "Ahol nincs látás ott elvész a nép". A vezetőnek rendelkeznie kell egy látással, jövőképpel, az üzletével, vállalkozásával, a vezetése alatt álló szervezettel kapcsolatban. Látnia kell a jövőt, ha úgy tetszik, rendelkeznie kell az előrelátás képességével. Az viszont önmagában nem elég, ha van egy jövőképe, de nem tudja azt világosan megfogalmazni, és elérhető célokban kifejezésre juttatni a munkatársai felé. A vezetés nem más, mint átadni a jövőképet a munkatársaknak, és ezzel rábírni őket arra, hogy önként tegyék meg azt, ami a cél eléréséhez szükséges.

Bezár és vissza az előző oldalra!
   

Mi a bátorítás és miért van rá szükség

Aki nem tudja elérni azt, hogy az emberek kövessék őt a látásának megvalósításában, az nem vezető. Az emberek ugyanis nem elképzeléseket, terveket, hanem vezetőket követnek. Ahhoz, hogy ezt a gondolatot kifejthessük, értenünk kell az emberi természetet. Mielőtt tehát továbbmennénk, vessünk egy pillantást az eberi lélekre.

Az emberi természet olyan, hogy időről-időre szüksége van megerősítésre, hogy amit csinál, az hasznos és jó. Ez azért van, mert a legtöbb embernek rossz az önképe, sokkal kevesebbet gondol magáról, mint ami valójában; ugyanis sem a szülei, sem a tanárai, sem a főnökei, a barátai, sem a környezete nem elégítette meg az egyik alapvető lelki szükségét: a fontosság utáni vágyat. A gyerekek már nagyon korán felismerik azt, hogy van, ami fontos, és van, ami kevésbé fontos. A fontosságot úgy mérik, hogyha valami, vagy valaki fontos, akkor arra időt és figyelmet szánnak az emberek. Annyi időt szán valaki egy bizonyos dologra, vagy személyre, amennyire fontos az a számára. Abban az esetben, ha valaki fontos önnek, akkor nagyon sok időt akar vele tölteni, de ha nem fontos, akkor éppen csak annyi időt szán rá, amennyit nagyon muszáj.

Ha úgy nő fel valaki, hogy nem kapott elég figyelmet, akkor az a kép él benne, hogy ő értéktelen, jelentéktelen személy, aki senkinek sem fontos. Sajnos, emberek képesek egy ilyen hamis képpel leélni az életüket, jóval a képességeik alatt teljesíteni és ezáltal csak egy átlagos, vagy átlag alatti életet élni. Minden ember egyik nélkülözhetetlen lelki szüksége, hogy a léte és tevékenysége fontos legyen valaki számára. Legyen az egy személy, vagy egy csoport, a lényeg az, hogy fontosnak érezze magát. Amíg ezt nem érzi, addig nincs meg a megfelelő motivációja arra, hogy bármit is tegyen, ami több annál, minthogy csak leéli az életét. Sokan vannak, akik próbálkoznak, akik belevágnak dolgokba, de nem tudják végig csinálni, ha nem erősítik meg bennük a fontosságukat és azt, hogy jó úton járnak.

A bátorítás megadja azt a képességet, ami szükséges a kitartó eredményes munkához. Nem szeretném, ha bárki is félre értene; a bátorítás nem helyettesíti a szaktudást, és a tudáshoz szükséges tanulást, de képessé tehet bárkit arra, hogy legyen elég kitartása a tudás megszerzésében és a nehézségek leküzdésében. Olyan energiákat képes felszabadítani, ami egyébként, kiaknázatlanul veszendőbe mennének. A bátorító vezető mindig a másik személyben rejlő lehetőségekre összpontosít, azt erősíti benne és soha sem a hibáit, a gyengeségeit nézi. A jó vezető képes arra, hogy a vele együtt dolgozó munkatársai felé megfelelő módon kommunikálja azt, hogy fontosak, elfogadottak és értékesek.

A vezető mindig hatást gyakorol

A vezetés egyik velejárója a tekintély. Mondhatnánk azt is, hogy a vezetés nélkülözhetetlen eleme a tekintély, mert tekintély nélkül nem lehet vezetni. Az a "vezető" akinek nincs tekintélye egész biztosan nem talál követőket, azaz nem lesz, akit vezessen, tehát nem is vezető. A tekintéllyel bíró vezetőt viszont követik az emberek, figyelnek rá és elfogadják azt, amit mond, éppen ezért hatalma van az alárendeltjei fölött. Ez nagy felelősség, és soha nem szabad ezzel visszaélni. A tekintéllyel rendelkező vezető maga is tekintély alatt van, ami azt jelenti, hogy ő is elfogadja a vezetést és aláveti magát a fölötte álló vezetőnek. Az a vezető, aki nem tapasztalja meg milyen vezetettnek lenni, az nem tud igazán jól vezetni.

A tekintély miatt, a vezető szavának komoly súlya van. Nagy erővel tud hatni, ezért fontos, hogy a beszéde szeretetteljes és építő legyen. Van egy régi jó tanács: "Beszédetek legyen kegyelmes és sóval fűszerezett". Ami annyit tesz, hogy a vezető szavai legyenek megbocsátóak, vagyis ne vágja a másik fejéhez a gyengeségeit, ne kárhoztassa, ha hibát követ el, és ne kritizálja őt. A sóval fűszerezett azt jelenti, hogy valamit megfűszerezni, az elveszített sós ízét visszaadni. Képzelje el, milyen lehet az, az étel, amiben nincs semmiféle fűszer, még só sem; mennyire íztelen tud az ilyen lenni. Az a beszéd is íztelen, amelyikben nincs meg az a fűszer, ami nem más, mint a szeretet, kedvesség, dicséret. Azaz ha az ön beszéde bátorító, szeretetteljes, építő, tehát sóval fűszerezett, a munkatársainak ezzel visszaadhatja az elveszített önbizalmát, fontosság érzetét, kiszakíthatja a megszokottságból, az apátiából és visszaadhatja az elveszett alkotó kedvét is.

Ne feledje, ön szem előtt van és példakép. A munkatársai lesik, figyelik minden mozdulatát, szavát, gesztusát, de még azt is, ahogy öltözködik, sőt még utánozni is fogják. Lemásolják mindazt, amit tesz, amit mond, ahogy az emberekkel bánik. Az ön vezetői felelőssége abban van, hogy azoknak az embereknek, akiket vezet, a teljes lényével megadjon minden segítséget, bátorítást és építést. A teljes lénye alatt azt kell érteni, hogy Ön, mint vezető, a teljes lényével, integritásával vezető. Nem csak akkor vezető, amikor kapcsolatba lép a vezetettjeivel, nem csak akkor vezető, amikor látják önt, hanem hanem olyankor is, mikor a távollétükben a vezetettjeire gondol. Az lesz az "embereihez" való viszonyának az alapja, ahogyan gondolkodik felőlük. Tehát a vezetői magatartása a benső lényéből fakad.

Azok az emberek, akiket vezet számítanak önre, és amikor egy valakit bátorít, épít, akkor az egész üzletét, vállalkozását érintően cselekszik. Mert amilyen módon bánik ön az emberekkel, ők is olyan módon fognak bánni az ő munkatársaikkal. Ez fogja meghatározni az vállalkozása, üzlete, illetve vezetésére bízott terület színvonalát, minőségét, életképességét, vagyis az üzleti sikere ettől függ.

Ezért nem kritizálhat, nem emelheti fel a hangját, nem alázhat meg senkit. Az embereknek azt kell látniuk, hogy ön szereti és tiszteli őket és mind a munkájuk, mind a személyük fontos önnek. A vezető tehát akarva, akaratlanul a viselkedésével, szavaival, gesztusaival hatást gyakorol az őt követő személyekre. A vezető feladata és felelőssége ezt a szerepet tudatosan felvállalni, és olyan példát mutatni, aminek követése fejlődésre és ezáltal eredményre sarkallja azokat, akik a hatása alatt vannak.

Amikor a vezető felvállalja ezt a felelősséget, létre tudja hozni a munkatársaiban a motiváltságot. Ahhoz, hogy közelebb legyünk az igazsághoz, inkább úgy fogalmaznék: csak az a vezető tudja motiválni a munkatársait, aki felelősségteljes és példamutató, vagyis a szavai és a cselekedetei teljes összhangban vannak. A motiváltságot tehát a vezető tudja életre hívni a vezetettben. Ön, mint vezető azzal, hogy teret ad a munkatársainak, a lehetőségeikre koncentrál, építi és bátorítja őket, egy olyan adottságot hoz bennük létre, amivel képesek lesznek arra, hogy a bennük lévő értékeket felszínre hozzák és a közös cél elérésének érdekében, hasznosítsák azokat. Ahogyan bánik az emberekkel, hosszútávon valamilyen formában vissza fogja kapni. Had idézzek itt még egy régi mondást: "Amit vet az ember, azt fogja aratni is". Vagyis, ha tiszteletet és pozitív elvárásokat vet, akkor tiszteletet és az elvárásnak megfelelő eredményeket fog aratni...

 

Ezt a rövid részletet, abból a dolgozatból ollóztuk ki, amely a vezetők azon problémát járja körül, hogy miként vehetik rá a munkatársaikat, hogy önként, lelkesen és hatékonyan tegyék meg azokat a dolgokat, amik a közös cél eléréséhez szükségesek. A legtöbb vezető nagy dilemmája, hogy milyen módon, milyen eszközökkel motiválhatja a vezetésére bízott embereket.

A bátorítás egy olyan emberi magatartásforma, amely jótékony hatással van a bátorító személy környezetére, ezáltal olyan légkört képes teremteni, ahol nagyon könnyűvé válik önkén megtenni dolgokat. Éppen ezért, a bátorítás és motiválás nem csak a vezetőket érintő kérdés, ez hozzátartozik szinte minden ember hétköznapjaihoz.

Miért olyan ösztönző, a bátorítás? Hogyan válhatunk bátorító személyekké? Mi a bátorítás lélektana? Egyáltalán miért követnek? A vezető bátorító magatartása, ösztönzőleg van mindazon személyekre, akik bátorítva lettek. A kérdés csak az, hogy hányszor bátorítsunk egy embert, hányszor motiváljuk őt, hogy elérjük nála azt, amit vezetőként el kéne nála érnünk? Elég-e ha egyszer jól "bemotiváljuk" és ennek eredményeként most már mindig önként veti magát alá a vezetésünknek, és el is végzi a rábízott feladatokat, vagy folyamatosa kell motiválni? Mivel motiváljunk? Miért nem él mindenki ezzel az eszközzel, ha ennyire hatásos?

E tömérdek kérdés mindegyikére kielégítő és részletes választ kaphat a Bátorítás és Motiválás, avagy tudjuk-e, hogy miért követnek című dolgozat három fejezetéből. A dolgozat kezébe adja azt a kulcsot, amivel az emberek tenni akarása nyitható. A Bátorítás és Motiválás, avagy tudjuk-e, hogy miért követnek című dolgozatunk, szinte észrevétlenül ragadja magával és teszi bátorító személlyé az olvasót, bőségesen gazdagítva így az életét.

Minden vezetőnek, függetlenül attól, hogy mekkora és milyen szervezetet vezet, hogy gyárigazgató, tanár, szülő, vagy önkéntesekből álló szervezet vezetője, szüksége van arra a képességre, hogy motiválni tudjon.

Ezen a ponton had válaszoljk meg három fontos kérdést, amely mostanra lehet, hogy felmerült Önben: "Hogyan juthatnék hozzá ehhez a dolgozathoz? Mibe fog ez nekem kerülni? Megéri ez nekem?" Ha megengedi, a harmadik kérdésére válaszolnék először, ugyanis ha ezt a kérdést tisztáztuk, a második kérdés elveszti a jelentőségét, illetve az első kérdésre amúgy is nagyon egyszerű válaszunk van.

Nos, amennyiben Ön nem kíván tudatosan hatással lenni a környezetére, nem óhajt a saját életének a vezetője lenni, akkor a válaszom az, hogy nem. Ebben az esetben én leszek az első, aki lebeszéli arról, hogy akár még ezt az alacsony árat is kifizesse ezért a dolgozatért. Önnek ebben az esetben nem éri meg ez a csekély befektetés sem, leszámítva, azt az esetet, ha úgy tekint erre a dolgozatra, mint hasznos olvasmányra, amely tágíthatja az ismereteit.

Ellenben, ha Ön vezetni akar, akár másokat, akár a saját életét, ebben a dolgozatban benne van mindazon információ, amire szüksége lesz ahhoz, hogy hatást tudjon gyakorolni másokra, és önmagára is. Ebben az esetben azt kell mondanom, hogy nem csak egyszerűen megéri önnek ez a minimális befektetés, de egyenesen bomba üzletet csinál. A 10.600 Ft+Áfa ár önmagában is olyan kedvező, hogy ilyen, vagy hasonló áron képtelenség az Interneten hozzájutni, még megközelítőleg ilyen jó anyaghoz sem.

Most viszont ennek az árnak egy részét elengedjük, arra való tekintettel, hogy a dolgozatnak piacindító szerepe van. Így hát Ön mindösszesen 6.300 Ft +Áfa bevezetőáron juthat hozzá azokhoz a páratlan információkhoz, amelyeket a Bátorítás és Motiválás című dolgozatunk tartalmaz. Ezen információk birtokában, Ön jelentős hatást tud gyakorolni a környezetére, ugyanis a bátorító magatartás olyan erőket képes megmozgatni a másik emberben, amelyek e bátorítás hiányában, kiaknázatlanul veszendőbe mennének. Tehát ez a befektetése sokszorosan megtérül Önnek, amit még azzal is szeretnénk biztonságossá tenni, hogy százszázalékos pénz-visszafizetési garanciát vállalunk. Amennyiben nem váltja be a dolgozat a hozzáfűzött reményeit, csak egy e-mailt kell küldenie és visszafizetjük a teljes vételárat.

Itt van hát az alkalom, hogy Ön is birtokában legyen mindazon ismeretnek, ami egy másik ember motiválásához szükségeltetik. Önnek csupán ki kell töltenie a megrendelőt ahol egyben tájékoztatjuk a fizetési lehetőségekről, illetve a dolgozathoz való hozzáférésről. Apropó! A leglényegesebbet majd elfelejtettem közölni, mégpedig azt, hogy ezt a remek dolgozatot Ön a legkorszerűbb hozzáféréssel veheti birtokba. A Bátorítás és Motiválás, avagy tudjuk-e, hogy miért követnek című dolgozatunkat eBook formában töltheti le a gépére, ami meggátolja azt, hogy illetéktelen személyek is hozzáférhessenek az Ön által kifizetett anyaghoz.

Nem szolgálnánk kellőképpen az Ön érdekeit, ha elhallgatnánk azt a tény, hogy a vezetéssel kapcsolatban, egyéb írásaink is vannak. Csak egyet had említsek meg, ami szorosan kapcsolódik a fenti témához, nevezetesen a delegálás.

Köztudott, hogy az a vezető, aki nem osztja szét a munkát egy idő után teljesen szétforgácsolódik és kiég. Ezért akármilyen kicsi is a vezetése alatt álló szervezet (lehet ez a családja is), elengedhetetlen, hogy megfelelő módon delegálja a feladatokat.

A Delegálás, avagy hogyan sokszorozzuk meg önmagunkat című két fejezetből álló dolgozat, beavatja az olvasóját mindazon ismeretekbe, amelyek segítenek megérteni a delegálás művészetét, és amely elvek és módszerek alkalmazásával megsokszorozhatja a teljesítményét, és ezáltal a bevételeit is.

Természetesen külön eBook-ként is hozzájuthat e remek anyaghoz, hasonlóan kedvező feltételek mellett, mint a Bátorítás és Motiválás, avagy tudjuk-e, hogy miért követnek című eBook-hoz. Egyedül az árát emelném ki, mert ezt a dolgozatot még az előzőnél is kedvezőbb áron érheti el, pusztán csak 4.200 Ft +Áfa.! Így tehát 6300 Ft +Áfa illetve 4.200 Ft+Áfa azaz összesen 10.500 Ft +Áfa áron megvásárolja ezt a két egyedülálló dolgozatot.

Kérem tehát, rendelje meg ezekkel a hihetetlenül kedvező feltételekkel a Bátorítás és Motiválás című dolgozatot!

Igen, megrendelem a fent említett kedvező feltételek mellett a "Bátorítás és Motiválás" című dolgozatot.

Azonban, ha Ön úgy dönt, hogy egyszerre kívánja megvásárolni mindkét dolgozatot, akkor ezt a döntését mi azzal honoráljuk, hogy további 20% engedményt biztosítunk önnek, vagyis csupán 8.400 Ft+Áfa ellenében Öné lehet mindkét dolgozat! Úgy gondoljuk, hogy vétek lenne egy ilyen egyedülállóan kedvező ajánlatot kihagynia, annál is inkább mert az együttes vásárlás esetén is él a százszázalékos pénz-visszafizetési garancia. Úgyhogy kérem, rendelje meg egyszerre mindkét dolgozatot!

Igen, a fenti feltételek mellett, egyszerre megrendelem a "Bátorítás és Motiválás I. II. III.", illetve a "Delegálás I. II." című eBook formátumú dolgozatokat.

Tisztelettel:
Duló Attila & Schlingloff Sándor
info@megoldasok.hu

Bezár és vissza az előző oldalra!



Az eredményes élet alapelvei
Hírlevél 14.400 Ft értékben, DÍJTALANUL!


Kérem, feltétlenül jelentkezzen hírlevelünkre, melyben havonta, az ember mindennapi életét befolyásoló témákat dolgozunk fel. Tesszük ezt azzal a szándékkal, hogy olvasóinknak könnyebb legyen eligazodni, és örömmel élni, ebben a sokhelyütt eldurvult, kegyetlenné vált világban.


Ez egy bizalmasan kezelt levelezőlista, amely semmilyen körülmények között nem kerül más kezekbe. Ha valaha szeretné, Ön bármikor kijelentkezhet a listáról.
 


Az Ön vezetékneve:  
Az Ön keresztneve:  
Az Ön e-mail címe:  
(Pl: kovacs@hotmail.com HELYES!)
 

Hírlevél! Kérem, EGYSZER kattintson a gombra!
Főoldal