| A testvéri kapcsolat nem választás
kérdése, a testvér van. Senki nem kérdezte meg tőlünk, hogy akarunk-e
egy öcsikét, vagy nővérkét.
Ezzel szemben a barátot választja az ember. A
barátság csak úgy jöhet létre két ember között, hogyha mindkét
fél akarja azt. Éppen ezért, sok esetben erősebb kötelék tud
lenni, mint a rokoni szál. A barát - mivel önként van a kapcsolatban
-
alkalmasint hűségesebb, ragaszkodóbb lehet, mint akár egy testvér.
Tekintettel arra, hogy a barátság az önkéntesség
alapján működik, többnyire nem kérik egymás segítségét, hanem önként
ajánlják fel azt. Az igazi barát látja a másik szükségét, látja,
ha valami nincs rendben, és azon van, hogy mielőbb segíthessen
a barátjának. Az igaz barát, kezdeményező és nem várja
meg, amíg kérnek tőle, magától cselekszik. Ezt láthatjuk egy másik mondásban
is: "Az igaz barát a bajban ismerszik meg."
Az igazi barátra ez jellemző: mindig szeret, és
ha baj van, elsőnek érkezik, hogy segítsen. Nagyon kevés
az a barátság, amire ráfoghatnánk, hogy igaz barátság. Sajnos
ez a fogalom is - akár csak a szeretet - az idők folyamán megkopott,
veszített az értékéből, degradálódott. Manapság, nagyon könnyen
dobálóznak ezzel a megtisztelő jelzővel. Főleg a fiatalok körében
gyakori, hogy egy-két napos ismeretség után barátoknak nevezik
egymást. Persze mit várhatunk tőlük, ha azt látják a filmeken,
és a
környezetükben is, hogy egy-két órás ismeretség után, párok képesek egymással
akár ágyba is bújni. Ehhez képest nem nagy ügy, ha valaki az első találkozás
után a barátjának nevezi a másikat.
A barátság egy olyan kapcsolat, melyben
megmutatkozik az ember semmilyen más teremtménnyel össze nem hasonlítható
egyedisége - a személyessége, és különleges
helye a teremtésben. Olyan mély kapcsolat, amire csak az ember képes, ezért
ilyen kapcsolata az emberen kívül, más élőlénynek nincs, és nem is lehet.
Nagyon kevés olyan kapcsolati forma létezik, amiről
annyit írtak volna, mint a barátságról. Talán a szerelem az, ami
vetekszik - mint örök írói téma - a barátsággal. Homérosztól, Shakespeare-ig
sokan és sokféle módon írtak eme embert-gazdagító kapcsoltról.
Talán az egyik legfantasztikusabb barátság - amit
publikáltak - Dávid és Jonathán között volt. Arról a Dávidról van
szó, aki legyőzte Góliátot, és Izrael királyaként halt meg. Sokan
vélekednek akképpen, hogy Hamlet és Horatio barátsága lehetne mintája
ennek a kapcsolati formának. Ha megengedi, én mégis Dávid és Jonathán barátságára
szavaznék. Ez egy igazi barátság volt. Az ő szoros kapcsolatuk, az egymás iránti
tiszta őszinte szeretetük, példája annak, hogy milyennek kéne lenni egy igaz
barátságnak. A barátságukat bemutató írásból tudhatjuk, hogy Jonathán
és Dávid úgy szerették egymást, hogy összeforrt a lelkük.
Nem minden az, aminek látszik
A feltételnélküli szeretet képes arra, hogy két
személyt igaz baráttá, egy lélekké fonjon össze. A mély,
őszinte barátság alapja, a feltételnélküli szeretet. Az
emberi kapcsolatok legnagyobb ellensége, ha a szeretetünket valamilyen
feltételhez kötjük. "Szeretlek, ha te is szeretsz engem, szeretlek,
ha..." Az igaz barát szerepe, hogy mindig teljes elfogadást mutasson
a másik iránt. A másik érdekeit helyezze előtérbe. Az nem
barátság, ami saját érdekeire mutat; az csupán szentimentális
érzelmi kötődés. Sajnos gyakran előfordul, hogy két ember egy érzelmi
kötödésben él, és meg vannak győződve arról, hogy az egy jó barátság.
Pedig minden olyan kapcsolat, ami nélkülözi a másik felé való szolgálatot,
csak az önző érzelmek kielégítését szolgálja. Az igazi barát, minden
helyzetben a másik érdekeit tekinti elsődlegesnek. Ez a fajta barátság
nagyon ritka, és éppen ezért nagy-nagy kincs, amit meg kell becsülni.
Jonatán és Dávid barátságának nagy erőpróbája volt
az, hogy Saul, az akkori király - aki Jonathán apja volt - üldözte,
és meg akarta ölni Dávidot. A barátságuk kiállta ezt a próbát is.
Jonathán bátorította és bíztatta barátját. Nem azt mondta neki: "Ó
Te szegény kis Dávidka, az a csúnya apu kikerget a világból, pedig
olyan jókat homokoztunk együtt." Jonatán azt tette, amit
egy igaz barát tesz: a bizalmát és hitét erősítette Dávidnak. Mitől válik
testvérré a barát, nyomorúság idején? Attól hogy sajnálkozik a
barátján és önmagán? Ha a barátjában azt erősíti, hogy mennyire
szerencsétlen egy alak, hogy ebbe a helyzetbe került? Vagy attól,
hogy vigasztalást és bátorítást ad neki, és ha azt erősíti a barátjában,
hogy nincs az a nehéz helyzet, amiben ne számíthatna rá, és ne
lenne ott vele? Igen, attól válik testvérré a barát, ha
azt tudja adni, amire a másiknak az adott helyzetben a legnagyobb
szüksége van.
A szívben dől el
Lehetnek olyan helyzetek a barátok életében, hogy
átmenetileg el kell, hogy váljanak egymástól, de ez egy igaz barátságot
nem ingathat meg. Sokan úgy gondolják, hogy attól barátság a barátság,
hogy folyton egymás szoknyáján vagy gatyáján ülnek. A barátságot
nem korlátozza idő vagy tér. A barátság
a szívben dől el, a szív szándékán múlik és nem azon, hogy minden
nap együtt töltik az idejüket. Lehet, hogy évente egyszer tudnak csak találkozni,
lehet, hogy több ezer kilométer választja el őket, de a szívükben megvan
az a hely egymásnak, amit más nem tölthet be.
A barátság a legegyedibb kapcsolat, ami két személy
között létezhet. Minden más kapcsolattal ellentétben, a
barátságnak nincs alá, vagy fölérendeltje. Ez egy olyan kapcsolat, ahol a résztvevők
egyenlő szinten vannak. Ha megnézünk más kapcsolatot, teszem azt,
a főnök-beosztott, vagy férj-feleség, vagy szülő-gyermek kapcsolatát,
láthatjuk, hogy ezeknek a kapcsolatoknak státusilag van egy fölé,
és egy alárendeltje, hogy egészen pontos legyek: van vezetője és
vezetettje. A barátságban ezzel szemben, a felek abszolút egyenrangúak.
Az igazi barátság létre jöttéhez tehát, feltételnélküli
szeretet, a másik felé való szolgálat, építés és bátorítás szükségeltetik.
Egy olyan hozzáállás, mely a másik érdekeit helyezi előtérbe,
ami azt kommunikálja a másik felé, hogy mindig számíthat rá.
Ennek
a hozzáállásnak a kialakításához elengedhetetlen, hogy egészséges
módon gondolkodjunk a másikról, és a minket körbevevő valóságról. A helytelen életelvek
használata, megfoszthat minket attól, hogy az életünket gazdagító kapcsolataink
lehessenek. Ezért létkérdés mindnyájunk számára, hogy megtanuljunk helyesen,
a valósággal összhangban gondolkodni. Ebben nyújt páratlan segítséget a "Vissza
a Valósághoz!" című gondolkodásmód fejlesztő programunk.
Cikkeink és oktatási rendszerük alapját azok az elvek alkotják, amelyeket
a "Vissza
a Valósághoz!" című gondolkodásmód fejlesztő programunk tárgyal. Ez
a program, a gondolkodásunkba évszázadok alatt beépült "vírusokat" leplezi
le, és ad egy olyan alapot, melyre felépíthető egy régi-új életelveken alapuló
gondolkodási modell. Amennyiben többet szeretne tudni a programról,
Kérem,
kattintson ide! "Vissza a Valósághoz!" Gondolkodásmód
fejlesztés!
Tisztelettel:
Duló Attila
info@megoldasok.hu
Az oldalainkon közzétett cikkeken és az oktatási
anyagainkon túl, további értékes és hasznos információkat közlünk
az "Eredményes élet alapelvei" című
hírlevelünkben. Hírlevelünkben havonta, az ember mindennapi életét
befolyásoló témákat dolgozunk fel. Tesszük ezt azzal a szándékkal,
hogy olvasóinknak könnyebb legyen eligazodni, és örömmel élni,
ebben a sokhelyütt eldurvult, kegyetlenné vált világban.
Hisszük, hogy az "Eredményes
élet alapelvei" című hírlevelünk olvasása, társadalmi
rangtól és anyagi helyzettől függetlenül, minden embernek hasznos
és kellemes percket tud okozni. Kérem, ne zárja be ezt az oldalt
anélkül, hogy ne jelentkezett volna a hírlevelünkre.


|